2019. október 8., kedd

Újabb nekifutás

Úgy tűnik, mostanában nem sok sikerrel futok neki a blog kérdésének. A fejemben valahogy úgy élt, hogy pár hónapja volt egy fellángolásom, mikor újra nekikezdtem a régi receptek feltöltésének. Erre most szembesültem vele, hogy nem. Az bizony január volt.
Igen, így visszagondolva valóban, a januártól nyár közepéig terjedő időszakunk nem épp az idilli blogirogatás időszaka volt. Most kicsit nyugodtabb vizeken evezünk, így van némi mozgásterem újra. A blog szempontjából ez (a tervek szerint) a régi receptek feltöltését jelenti elsősorban. Az újak ugyanis jelenleg kicsit radikálisabb irányt követnek (tej-, tojás-, glutén-, cukormentes és mindemellett fruktózszegény diétát követünk) és hát hogy is mondjam, nem épp lencsevégre való egy jelentős részük. :)
 Így a régi recepteket elnézve, bevallom töredelmesen sokszor összefut a nyál a számban, főleg ennél a receptnél, a gyatra gluténmentes kenyérpróbálkozásaimhoz képest. :) 

Sütőtökös scone


Hozzávalók 8 db-hoz
15 dkg sütőtök
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
15 dkg fehér tönkölyliszt
1 csomag sütőpor (12 g)
7,5 dkg cheddar sajt
1 dl tej
10 dkg natúr joghurt
1 csapott teáskanál só
1 evőkanál frissen aprított zsálya
5 dkg vaj

A kétféle lisztet elvegyítjük a sütőporral és a sóval, elmorzsoljuk a vajjal. A sütőtököt és a sajtot lereszeljük a salátakészítő finom reszelőfejével. A tejet elvegyítjük a joghurttal, hozzáadjuk a lisztes keverékhez, majd a sajttal, a sütőtökkel és a zsályával együtt tésztát gyúrunk belőle – csak addig kell gyúrni, amíg össze nem áll. Gombóccá formáljuk, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. A tenyerünkkel 2-3 cm vastagságúra lapítjuk, és éles késsel 8 cikkre vágjuk.
180 fokos, hőlégkeveréses sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.

CH tartalom: 33 g CH/darab
Kalóriatartalom: 260 kcal/darab





2019. január 14., hétfő

Minek ide bolti játék

Az nem ért meglepetésként, hogy a gyereknek legkevésbé a játékai a játékok, hogy a felnőtt tárgyak mindig, minden körülmények között sokkal izgalmasabbak. De őszintén szólva arra azért nem számítottam, hogy amivel majd a legtöbbet fog elmolyolni, az egy kupac tasakos fűszer, egészen konkrétan (mert ez sem mindegy) Fűszerészes fűszer.
Szerintem a ház létező összes pontjáról vadásztam már össze belőlük. Paplan alól, szennyeskosárból, mosógépből (mosogatógépből szerintem csak azért nem, mert azt még nem tudja kinyitni), az összes szekrényből, táskákból, fürdőjátékok közül és folytathatnám még a felsorolást. A világbéke költözik be hozzánk, ha előveszem ezeket a féltve őrzött kincseket. Szigorúan papírtáskában "tálalva", hisz utána abban hurcolássza magával mindenhová és dugdossa, pakolássza megállás nélkül. Nem tudom, hogy nem unja meg. Semmi mást nem szeret így hurcibálni, mint ezeket. Próbáltam már hagyományos fűszeres tasakokat is a nagyszülőknél vészhelyzet esetén, az sem volt rossz, de a tuti befutó egyértelműen a Fűszerészes. Miért? Egyrészt kisebb maga a tasak, könnyebb megfogni, ráadásul csörög-zörög, lehet gyűrögetni és átlátszó. Őszintén szólva minden elismerésem a csomagolás minőségéért (a fűszereikért való rajongásomat már többször kifejtettem korábban), mert ilyen kiképzés mellett még egyetlen tasak sem lyukadt ki. Bár őszintén szólva, amióta egyre nő és ügyesedik Prüccs, már korlátozom, mely fűszereket kaphatja meg (a pirospaprika például nem tartozik közéjük). :)

És ha már fűszerekről van szó, olyan receptet hozok, amibe jó sok kell belőle. :) Van benne azsalt sárgabarack is, tudom, az aszalványokat sokan tiltják a diétában. Én számolva, kis mennyiségben még sosem tapasztaltam, hogy gondot okozna. Ebben a receptben picit több, mint 1 aszalt sárgabarack jut egy főre, ez nem olyan óriás adag. :) Az íze miatt pedig vétek kihagyni belőle. :)

A recept a Kifőztük online gasztromagazinban is megjelent.


Marokkói fűszeres marharaguleves




Hozzávalók 6-8 személyre
50 dkg marhacomb
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 hámozottparadicsom-konzerv (40 dkg)
1 csicseriborsó-konzerv (40 dkg)
10 db aszalt sárgabarack (cukrozatlan) - elhagyható - kb. 7 dkg
1 teáskanál őrölt pirospaprika
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt római kömény
1 kávéskanál őrölt koriandermag

olívaolaj
frissen őrölt bors
1,2 l víz
a tálaláshoz:
4 evőkanál frissen aprított mentalevél

A megpucolt vörös- és fokhagymát felaprítjuk, a húst felkockázzuk, sózzuk és borsozzuk. Vastag aljú fazékban kevés olajat hevítünk és kb. 5 perc alatt megsütjük rajta a vöröshagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát, majd 1 perc múlva a húst, és néhány percig nagy lángon sütjük. Fűszerezzük és felöntjük a vízzel. Hozzáadjuk a paradicsomot és az aszalt sárgabarackot, majd forrástól számítva kb. 1,5 óráig főzzük. A főzési idő vége előtt 15 perccel hozzáadjuk a leszűrt csicseriborsót is, és készre főzzük. Az aprított mentával megszórva tálaljuk.

CH tartalom: 15 g CH/fő - 8 főre számolva (ebből 5 g gyors CH, ha aszalt sárgabarackot is teszünk bele)
Kalóriatartalom: 228 kcal/fő - 8 főre számolva






2019. január 8., kedd

Tészta a befutó

Szerintem sosem főztem ennyi tésztát életemben, mint az elmúlt egy évben. Igaz, jellemzően nemes egyszerűséggel paradicsommártás keül rá, de igazából bárhogy készítem, az tuti befutó, ha épp kevés az időm és alig van itthon valami. Márpedig Prüccsel még nem tartunk az idillien elképzelt közös főzőcskézésnél, így maradnak a lopott percekben összedobott gyors fogások.
Tudom persze, hogy a diétában hivatalosan heti egyszer ajánlott tészta fogyasztása, mondjuk én mindig két evésre való adagot főztem, szóval itt bukott nálam eleve a heti egy alkalom, igaz, sosem voltem érzékeny erre. A különbség inkább az, hogy míg korábban havonta egyszer készítettem, most inkább hetente egyszer. :) Érdekes módon most végigpörgettem a feltöltésre váró recepteket és tészta nincs olyan sok köztük, feltehetően azért, mert sokszor kutyafuttában csak belevagdalaok mindenféle zöldséget, amit itthon találok meg egy kis paradicsomot.
Ez a recept most más mondjuk kivételesen nem paradicsomos, de borzasztóan egyszerű, egyetlen hibája, hogy nem épp kalóriaszegény. :) Bár ez számomra most inkább előny, szükségem van az energiára egy majdnem kétéves örökmozgó mellett. De akinek fogynia kell, az azért ne ezt egye minden nap. :)

A recept a Kifőztük online gasztromagazinban is megjelent.

Szalonnás-brokkolis tészta


Hozzávalók 4 személyre
22 dkg durum (spagetti) tészta
40 dkg fagyasztott brokkolirózsa
15 dkg vékony szelet húsos, füstölt szalonna
15 dkg koktélparadicsom
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál frissen aprított oregánó
2 dl főzőtejszín

bors
olívaolaj
a tálaláshoz:
parmezán vagy más intenzív ízű kemény sajt

A tésztát lobogó, sós vízben megfőzzük. Amikor majdnem kész, hozzáadjuk a brokkolit és még pár percig főzzük, amíg a tészta és a brokkoli is kellőképpen megpuhul, majd az egészet leszűrjük.
Közben a vörös- és a fokhagymát felaprítjuk, a szalonnát felcsíkozzuk, a paradicsomokat félbevágjuk. Kevés olajon kb. 8 perc alatt megpirítjuk a hagymákat és a szalonnát, majd hozzáadjuk a paradicsomot, 1-2 perc múlva felöntjük a tejszínnel, fűszerezzük, pár percig rotyogtatjuk, majd hozzáadjuk a brokkolit és a tésztát. Az egészet összeforgatjuk, és parmezánforgácsokkal a tetején tálaljuk.

CH tartalom: 48 g CH/fő
Kalóriatartalom: 497 kcal/fő



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...