2017. június 11., vasárnap

Változás

Van néhány tagadhatatlan jele annak, hogy szülők lettünk. És most nem a szem alatti karikákra gondolok, hanem azokra a hétköznapokba észrevétlenül bekúszott kisebb-nagyobb változásokra, amiket az ember csak bizonyos idő után érzékel. Ma este például, miután végre letettük Prücsit aludni, bejöttem a nappaliba és valami olyan furcsa volt. Gondolkodtam egy pillanatig, mi lehet, majd rájöttem, hogy a rend volt az: a kanapé összecsukva, játszószőnyeg sehol, babajátékok sehol, díszpárnák a helyükön stb. (barátok jöttek ugyanis, hát összepakoltam, hogy le tudjuk ülni). Erre mondták múlt hétvégén a barátaink látogatóban, hogy lakályosodunk. Akkor ugyanis nem voltam ilyen alapos rendrakó, és először nem is értettem, mire mondják. Sőt, kifejezetten csodálkoztam, hogy talán emlékeznének arra, hogy legutóbb még nem volt függönyünk? De nem, utána leesett, hogy bizony a picurka tagadhatatlan jelenlétére utaló apró változásokra gondoltak.
Egy másik ilyen az éneklés. Éjjel-nappal gyerekdalokat dúdolok, énekelek, akkor is, ha a gyerkőc épp alszik. Van, hogy fennhangon, van, hogy csak magamban. De ez végtére is még kevéssé meglepő egy itthon ülő anyukától, de amin jót nevettem, mikor egyik reggel konstatáltam, hogy bizony az Uram is ezeket fütyörészi kávéfőzés közben. :)

Receptnek egy olyat hozok, amit ebben a nagy melegben bármikor össze lehet dobni vacsorára. Azt azért nem állítanám, hogy nálunk ez kerül most az asztalra, mert ahhoz el kéne jutni egy bevásárlásig, de hamarosan, ha már érik majd a paradicsom is, talán lesz rá esélyem. :)

A recept a Kifőztükben is megjelent és Bioháló csírával készült. A napraforgó csíra amúgy zseniális, ajánlom mindenkinek, hogy kóstolja meg, valami fantasztikus az íze.

Napraforgós vegyes zöldsaláta


Hozzávalók 4-6 személyre
10 dkg zöldsaláta-levél
10 dkg rukkola
10 dkg koktélparadicsom
1 piros kaliforniai paprika
2 kovászolni való uborka
10 dkg mozzarella
olívaolaj
10 dkg napraforgócsíra
2 evőkanál napraforgómag

A paprikát vékonyan felcsíkozzuk, az uborkát hosszában kettévágjuk, majd felszeleteljük, a paradicsomot félbevágjuk. Nagy tálban összevegyítjük a salátaleveleket, a csírát és a zöldségeket, rátépkedjük a mozzarellát, meglocsoljuk olívaolajjal, végül megszórjuk a napraforgómaggal.

CH tartalom: 6 g CH/fő
Kalóriatartalom: 144 kcal/fő
(4 fős adagok esetén)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...